Újabb ügyfelünk fűtéskész lakását varázsoltuk kulcsrakész otthonná. Saját ötletei alapján szinte szabad kezet kaptunk a befejezés során.
Azzal kezdtük, hogy a klasszikus lámpahelyeket és testeket megszüntettük és csak rejtett spot világítást építettünk be. Ehhez az egész lakásba gipszkarton dobozolást készítettünk. A két szobát összenyitva egy gardróbot és egy nappalit alakítottunk ki, ezáltal több fényt és tágasabb tereket kaptunk.
A tervrajzon levő konyha-étkező-nappalit pedig konyha-étkezővé módosítottuk és egy spájzt is kialakítottunk. Itt is külön álmennyezet részeket alakítottunk ki a spot világításnak, figyelembe véve a pult és az étkezőasztal elhelyezkedését.
A mosdópultok egyedi megrendelés alapján, feketére pácolt és matt lakkal kezelt tölgyfából készültek. Rejtett fém konzol rögzíti a falhoz, így elősegítve a levegő pult érzését.
Mindegyik vizes helyiségbe fekete szanitereket, csúszásmentes padlóburkolatot és az átlagos metrocsempétől eltérő méretű, 10x30-as burkolatot választottunk halszálka, illetve hagyományos mintában.
A felújítás szakértője